A verseny pedagógiai célja: A mai gyerekek „digitális bennszülöttek”. A modern technológia szerves része az életüknek, amely számos lehetőséget nyújt számukra. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy megtanulják, hogyan használják ezeket az eszközöket biztonságosan, tudatosan és egészségesen. A verseny legfontosabb üzenete, hogy a digitális világ és az egészséges életmód nem ellentétes fogalmak. A verseny ráirányítja a gyermekek figyelmét arra, hogy megtalálják az egyensúlyt a digitális és a valós világ között, támogatást nyújt, hogy boldogabb, egészségesebb életet éljenek.
A verseny témája: Az egészséges életmód és a digitális jóllét. A verseny során az iskolák olyan témákkal foglalkoznak majd, mint a mozgás, a mentális egészség, a digitális eszközök tudatos használata, valamint az egyéni és a közösségi felelősségvállalás fontossága.
Célcsoport:
- Általános iskola: 5-8. évfolyamos tanulói;
- Gimnázium: 9-10. évfolyamos tanulói;
- Szakiskola: 9-10. évfolyamos tanulói.
A verseny jellege: Az iskolában 4 tanulót, Egészségőrzőket szükséges választani, akik az iskolai közösség közreműködésével, bevonásával teljesítik a kreativitást, a problémamegoldó gondolkodást és képességet igénylő kihívásokat, azaz az „OKOSPRÓBÁKAT”.
A verseny fordulói:
Iskolai forduló:
A verseny három okospróba teljesítéséből áll. Két okospróba minden csapat számára azonos. A harmadik okospróba során az iskolák három lehetőség közül, az Egészségőrzők segítségével egyet kötelezően választanak. Az iskolai fordulóban a megválasztott Egészségőrzők koordinálják, irányítják az iskola közösségének részvételét a versenyben, melyet minden iskola 2025. február 17. és 21. között a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! témahét keretében szervez meg.
A teljesített okospróbák dokumentációját és a témahétről készült összefoglalót 2025. március 3-ig szükséges feltölteni a nevezési oldalra.
Az összefoglaló keretében kérjük a témahét eseményeinek, okospróbáinak összegzését, értékelését PDF formátumban. Ezen összefoglalókat megjelenítjük a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program weboldalán. Az összefoglaló részét képezi a tankerületi forduló döntős bemutatóinak is. A versenyen való részvételhez szükséges szülői Hozzájáruló nyilatkozat itt érhető el.
Értékelés: A tankerületi fordulóra, az élménynapra minden csapat meghívást kap. A szakmai zsűri az okospróbák során gyűjtött pontokat összesíti, melynek alapján a 8 legmagasabb pontszámot elérő csapat kap lehetőséget az okospróbák teljesítésének bemutatására az élménynapon.
Az eredmények közzététele: 2025. március 14.
A továbbjutókról a szervezők értesítik az iskolákat.
„OKOSPRÓBÁK”
1. Képernyőmentes kampány – plakátkészítő verseny
Feladat: Az iskola Egészségőrzői tegyenek közzé plakátkészítő versenyfelhívást.
A felhívás javasolt elemei:
Téma: a digitális világ veszélyei, az okoseszközökkel és a valós térben töltött idő egyensúlyának szerepe, a képernyőmentes idő fontossága, annak a mentális egészségre és a közösségi kapcsolatokra gyakorolt pozitív hatásai.
Célcsoport: az iskola minden tanulója.
Technika: kézzel készítendő A/2-es méretű plakát, bármilyen szabadon választott technikával (pl. festés, rajzolás, kollázs, színes ceruza stb.).
Az Egészségőrzők mint zsűritagok a pedagógusok segítségével értékelik a pályázatra benyújtott alkotásokat. Ha az alkalmazott téma és technika megengedi, a lap tájolása lehetőleg fekvő legyen.
Dokumentálás: 1 darab max. 1 MB méretű fotó feltöltése a pályázati felületre a nyertes plakátról.
Feltöltés határideje: 2025. március 3. A beküldött pályamunkákból kiállítást tervezünk az élménynapon.
2. „OkosOlimpia” – akadálypálya mozgásos és digitális elemek összekapcsolásával
Kihívás: az iskolák az Egészségőrzők vezetésével tervezzenek, építsenek olyan akadálypályát, amelyben a mozgásos feladatok és a digitális elemek ötvöződnek. A cél, hogy az iskola minél több tanulója teljesítse a pályát. Az akadálypálya fizikai feladatokból (pl. ugrálás, mászás, egyensúlyozás stb.) és digitális elemekből (pl. kódolási feladatok) álljon.
Dokumentálás: 4 db max. 1 MB méretű fotó feltöltése a pályázati felületre, a fotók a pálya különböző pontjairól, a résztvevőkről, a feladatok végrehajtásáról készüljenek, továbbá max. 1500 karakterből álló pályabemutató leíró szöveg rögzítése a pályázati felületen.
Feltöltés határideje: 2025. március 3..
3. „Melyiket a három közül?” – Válasszatok egyet!
A harmadik okospróba során az iskolák az Egészségőrzők vezetésével az alábbi három lehetőség közül választanak, amelyek közül egyet kötelező valósítani:
3.1. Újragondolt társas- és közösségi játékok: az Egészségőrzők válasszanak ki egy vagy több elfeledett vagy kevésbé ismert társas- vagy közösségi játékot, tanítsák meg ezeket iskolatársaiknak, játsszák el akár a hagyományos szabályok szerint, akár azok modernizálásával is.
Dokumentálás: 4 db max. 1 MB méretű fotó a résztvevőkről, valamint egy max. 1500 karakterből álló beszámoló szöveg rögzítése a pályázati felületen a játékokról, a bevont tanulók létszámáról.
3.2. Iskolai „minikutatás” a közösségi média és online szokások kapcsán: az Egészségőrzők kérdőívek/interjúk segítségével térképezzék fel a diáktársak és/vagy pedagógusok online platformokhoz, a közösségi médiához és az okoseszközökhöz fűződő viszonyát, szokásait.
Dokumentálás: a felmérés eredményeinek összegzése egy max. 1500 karakteres leírás a pályázati felületen.
3.3. Képernyőmentes családi este: az iskola tanulói szervezzenek a témahét során a családjukban otthon legalább egy olyan estét, amikor minden családtag képernyőmentesen tölti az időt, melynek dokumentálása a felületen elérhető kártyával történik. A kártyákat az iskolák gyűjtik össze, majd ezeket a témahét zárását követően a szervezők veszik át az intézményektől.
Dokumentálás: az Egészségőrzők által szabadon választott 4 db (szkennelt vagy fotózott) kártya feltöltése; egy max. 1500 karakteres beszámoló rögzítése a felületen a képernyőmentes tevékenységekről.
A dokumentumok feltöltésének határideje: 2025. március 3.
A beszámolók feltöltésének helye: nevezési felület
4. Összefoglaló készítése
Az összefoglaló keretében kérjük a témahét eseményeinek összegzését, értékelését egy max. 4 MB méretű PDF dokumentumban. Ezen összefoglalókat megjelenítjük a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program weboldalán. Az összefoglaló részét képezi a tankerületi forduló 8 döntős csapat bemutatóinak is.
A témahétről készített összefoglaló feltöltésének határideje: 2025. március 3.
A beszámolók feltöltésének helye: nevezési felület
Az okospróbák értékelése:
A zsűri az alábbi szempontok alapján értékeli a teljesített okospróbákat:
- A téma relevanciája
- Kreativitás
- Dokumentáció minősége
- Interaktivitás és részvétel
- Csapatmunka és együttműködés
Tankerületi forduló: Az iskolai forduló legjobbjai jutnak tovább a tankerületi fordulóba, ahol az Egészségőrzők az összefoglalóra építve mutatják be az iskolájuk által teljesített okospróbákat és eredményeiket.
Értékelés: A zsűri az alábbi szempontok alapján értékeli a záróprezentációt:
- Kreativitás
- Megvalósíthatóság és szervezettség
- A dokumentáció részletessége és minősége
- Közösségi bevonás
- Üzenet és hatás
A zsűri a verseny a végső eredményét az iskolai fordulóban teljesített okospróbák során gyűjtött pontszámok, valamint a záróbemutató pontjainak összesítésével határozza meg. A verseny győztese az a csapat lesz, amely a legmagasabb pontszámot éri el.
A jelentkezés és a részvétel feltételei: tanulói jogviszony, nevezés (intézményenként, tagintézményenként egy csapat).
A részvétel regisztrációhoz kötött.
A regisztrációs felület elérhető a https://www.etprogram.hu/etjel/ph/reg.php címen. Kérjük, hogy részvételi szándékukat szíveskedjenek jelezni 2025. február 7-ig.
Ezt követően a nevezési felületen érhető el az okospróbák teljesítése felület, ahová feltölthető az okospróbák dokumentációja. Mindhárom feladathoz + összefoglaló külön nevezést kell beadni, tehát iskolánként összesen négy nevezés beadása szükséges.
Díjak:
- Iskolai forduló: Minden résztvevő csapat emléklapot kap.
- Tankerületi forduló: A legjobb 3 csapat oklevelet kap és értékes nyereményben részesül, továbbá mentori támogatást nyer el a Gál Ferenc Egyetem közreműködésével.
Az eredmények közzétételének módja:
- Eredményhirdetés az élménynapon.
- További módok: napilap, internet (intézményi honlapok), online kiadvány
A verseny helyszínei:
- Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok (5700 Gyula, Ajtóssy u. 2-10.)
- Gyulai Vigadó (5700 Gyula, Béke sugárút 35.)
A szervezők elérhetősége: egeszsegtudatosan2023@gmail.com
Regisztrációval, nevezéssel kapcsolatban:
Nyistyár István rendszergazda: +36-66-463-118
Szervezési, szakmai információk:
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola (5500 Gyomaendrőd – Fő út 181.)
Ágostonné Farkas Mária igazgató
Telefon: +36-66-386 – 016
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium (5700 Gyula, Bodoky utca 10.)
Zámori Ida főigazgató
Telefon: +36-66-463-118; +36-30-427-6447; +36-30-692-73-50
Teleki-Szávai Krisztina s.k.
tankerületi igazgató
Gyulai Tankerületi Központ
Dr. Vincze Gábor s.k.
dékán
Gál Ferenc Egyetem
Egészség-és Szociális Tudományi Kar